Oktatóink

 

Oktatóink versenyzői múlttal rendelkeznek és a mai napig aktívan sportolnak. Tapasztalatukból és oktatói szaktudásukból kifolyólag, a helyes technikára tanítják a tanítványaikat, akik erre építve hatékonyabban sajátítják el az úszásnemeket.

Az úszásoktatás szívügyünk!

Szeretnénk elérni, hogy a nálunk úszó nebulók biztonságosan, szép technikával tanuljanak meg úszni, és ezt a tudásukat egy életen át rendszeresen alkalmazzák.

Kámvásné-Glaser-BoglárkaGlaser Boglárka

Született: Budapest, 1981.01.26.

A ZÖLDBÉKA Úszó Club vezetője

 

Kisgyermekkorában kezdett el sportolni, 5 éves korától igazolt versenyző Rengeteg versenyen indult, és ért el dobogós helyezéseket. Aprócska volt még, mikor aranyérmek sokaságát hozta haza országos versenyekről.

Heti öt edzés, majd minden hétvégén verseny. Az eredmény pedig rengeteg érem, kupa és oklevél.

Hegedűs-GáborHegedűs Gábor

Született: 1988.03.10.

Négy éves koromban kezdtem az úszást, ám hét éves koromtól már triatlonozni kezdtem, ahol egész hamar eredményes lettem.
Tizenkét évesen bekerültem az utánpótlás válogatott keretébe, így lehetőségem volt külföldi versenyeken is részt venni, s sok tapasztalatot gyűjteni élsportolóként.

A Testnevelési Egyetemen kóstoltam bele az úszásoktatásba, s az első félév után biztos lettem benne, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Az első pozitív visszajelzések, az első sikerélmények, látni egy gyereken a fejlődést, s hogy mennyire hálásak ezért.
Ezek vittek az úszásoktatói pályára.

Szabadidőmben az agaraimmal sétálok.

Marosi-RenátaMarosi Renáta

Született: 1991.10.29

2013 -ban végeztem a School Of Business / sportedző/ úszás szakon. Új- Hullám Úszó Iskolában kezdtem el dolgozni mint úszó edző.
Szeretek új dolgokat megtanulni, folyton képezem magam. Munkám során sok gyerekkel találkozom, akiknek átadhatom tapasztalataimat. Ez energiával tölt fel, és derűt hoz a mindennapjaimba.
Örülök, hogy a ZÖLDBÉKA Úszó Clubban kreativitásom, ékszerész végzettségem is kamatoztathatom a nyári táborok kézműves foglalkozásain.

Jónás Krisztina

3 éves koromban kezdtem el úszni, majd a KSI igazolt versenyzője lettem. Később iskolaváltást követően triatlonozni kezdtem és országos bajnokságokon sikereket értem el. Jelenleg 2015 óta igazolt szenior úszó vagyok.
9 évig kisgyermeknevelőként dolgoztam, így a gyerekekkel könnyen szót értek. 
Közben elvégeztem a TF-en úszóedzői képesítést szereztem és jelenleg csak az oktatásnak szentelem az időmet. 

Számomra a sport mindig is része volt az életemnek, ezen belül is az úszás. 
Megtanított küzdeni, nem feladni a céljaimat, álmaimat. 
Ennek köszönhetően folyamatosan képzem magam, szeretem a kihívásokat. 
Célom, hogy a gyerekek ne féljenek a víztől, hanem ismerjék és szeressék is. 
Szeretném, ha vízbiztos, úszni tudó gyermekek hagynák el a medencét mosolyogva. 
 

Láng-BalázsLáng Balázs (óraadó)

Az uszonyosúszást 1987-ben kezdtem el, és négy éven át űztem.

Az utánpótlás nevelését 1996 óta végzem, azóta nagyon sok gyerekkel ismertettem meg ezt a sportágat. Célom, hogy a versenyzőim megszeressék ezt a sportot, és hogy versenyről versenyre folyamatosan fejlődjenek.

 

Hozzászólások lezárva